Magyarország területén az első szőlőre, borra utaló régészeti leletek a Kr. e. I. századhoz, a keltákhoz vezetnek. A Római Birodalom terjeszkedése a Kárpát-medencét is elérte és a rómaiak a Balaton-felvidéken és a Szerémségben különösen kedvező feltételeket találtak szőlőkultúrájuk további fejlesztéséhez. A sikereket bizonyítja, hogy a határtartomány Pannónia, a mai Dunántúl bora az itáliai borok versenytársává vált. Ezért Domitianus császár Kr. u. 92-ben megtiltotta itt a bortermelést és elrendelte a szőlők kiirtását. A szőlők újra telepítését Probus Valerius császár Kr. U. 282-ben rendelte el. A szőlőművelés innen terjedt azután újra el az egész Kárpát medencében, hogy a magyar honfoglalással a 10. században újra jelentősen növekedjen a bortermelés területe és fontossága.
A Kárpát-medence borászatát a magyarság magával hozott ősi, belső-ázsiai és Kaukázus-vidéki hagyományai, a Pannóniában fennmaradt és átvett, római gyökerű gyakorlat, valamint a nyugatról bevándorló telepesek ízlése és hozott tudása befolyásolta. A sajátos klíma és a változatos talajviszonyok mellett e hagyománykincs is fontos tényezője a jó minőségű magyar borok különlegességének. Leghíresebb boraink, a tokaj-hegyaljai aszúborok első írásos nyomaival az 1550-es évektől lehet találkozni. A sok évszázados hagyomány szellemében helységenként szigorúan ügyeltek a borok eredetiségére, s az 1655. Évi XXXI. Törvényben – első alkalommal – ezt írásba is foglalták, az erre épülő 1723. Évi CXVIII. Törvény pedig szigorúan büntette a borhamisítást. Az Osztrák–Magyar Monarchia fennállása alatt (1867–1918) újra hatalmas lendületet vett a bortermelés, komoly szakmai munka kezdődött szőlészeti, borászati, szabályozási és kereskedelmi téren egyaránt és a magyar borok előtt új piacok nyíltak.
A második világháború után azonban komoly törések következtek be a szőlő- és bortermelésben. A szovjet típusú államosítás és nagyüzemi gazdálkodás elsőrendű célja kizárólag a minél nagyobb mennyiség elérése volt. A szőlők 1989 után kerültek újra vissza eredeti tulajdonosaikhoz és ezzel megindult a magyar borkultúra mai is folyamatban lévő reneszánsza. A 2005-ös európai uniós tagsággal járó jogi és gazdasági szabályozás a termelőket is folyamatos fejlesztésre sarkallja és új szabályozást hozott a minőség és az eredetvédelem terén. Az egységes európai rendszernek ma már Magyarország is része. Jelenlegi szabályozásunk teljes egészében megfelel az uniós tagállamokra vonatkozó rendelkezéseknek és a táj, a terroir – a magyar szőlősgazdákat is beleértve – továbbra is tartja egyediségét.
